DVDRecord

  5 pont 
Kojot (16)

Rendező: Kostyál Márk
Forgatókönyv: Lengyel Balázs, Lovas Balázs
Szereplők: Mészáros András, Dobra Mária, Mátray László, Salat Lehel


Gyártó: Megafilm,
Időtartam: 0 perc
Hazai forgalmazó: Hungaricom

 
   
 

Tűzkőre érkezik Bicsérdi Misi, mert földet és rozoga házat örökölt nagyapjától, az öreg Misutól, aki a maga idejében igazi fenegyerek hírében állt. Misi frusztrált, elfojtott, menekülő 30-as, nem találja helyét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Csak sodródik, nem vállal fel konfliktusokat. Ez a gúnya azonban egyre jobban szorítja. Hozzákezd öregapja romos házának felújításához, amelyben igaz célt lát meg önmaga és párja, Eszter számára egyaránt. Pénz híján mindössze a nagydumás, rokkantnyugdíjas Lajost, és hallgatag, börtönviselt sógorát, Attilát tudja felbérelni mesteremberként, és maga is részt vesz az építési munkákban, amihez mit sem ért kezdetben. A természetközeli idillben végre kezdi megtalálni magát, de ez nem tart sokáig. Kiderül, hogy a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegekért kebelezi be Tűzkő nagybirtokosa, a helyi mindenható “Döbrögi”, Szojka Pál és fia, hogy egy svéd multi számára adja el a völgyet. Amikor Szojka szemet vet Misi örökségére is, a fiú felveszi a kesztyűt, és a csetepaté eldurvul ? ez már háború a kisember és a földesúr közt. Súlyos harc kezdődik a földért, a családért, az életért, a jövőért, a belül megszülető férfiért...
   
   
 



Kostyál Márk rendező első nagyfilmje.

Mészáros András filmjei: Marslakók (sorozat).

   
   
 
   
 




Értékelés:  
   
   
Linkek:


Értékelési szempontok:
- aki évente egyszer megy moziba, ezt nézze meg
- aki havonta egyszer, annak ezt ajánljuk
- ha rossz az idő, ez a film kellemes időtöltés lehet
- mire elérjük a kijáratot, el is felejthetjük, mit néztünk meg
- nem baj, ha erről a filmről lemaradunk
 


Szép álmokat! (12) 39
John Wick: 2.felvonás (2017) (18) 5
A régi város 3
Tékasztorik (12)  2
A művészet templomai: Botticelli: Dante pokla 35
Az egészség ellenszere (16) 99
Paterson (12) 19
Pofoncsata 6
Az arany (16) 5
Holdfény (12) 3

Elkezdődött a Mary Poppins Returns forgatása
Testről és lélekről - Arany Medve-díj
Premier előtti vetítés a 75 éve elhunyt Stefan Zweig emlékére
Magyar Filmhet
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének világpremiere
Magyar film az Oscar jelölésen
A mai napon végre kihirdették a várva várt Oscar®-díj jelöltjeit!
Az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjazott filmjei
Március 16-tól látható a mozikban Ewan McGregor első rendezése az Amerikai pasztorál (12E)
Február 9-től látható a mozikban Natalie Portman főszereplésével a Jackie (12E)